Zeljko Lukajic a Veszprém új vezetőedzője
A mai napon megszületett a megállapodás a Veszprém Kosárlabda Klub csapatát működtető Veszprém Kosárlabda Kft. és Zeljko Lukajic között, amelynek értelmében a hatvanhárom éves szerb szakember veszi át a bakonyi együttes kispadját. Megbízatása a 2021-22-es szezon végéig szól.
Lukajic mester 1986-ban kezdte vezetőedzői karrierjét a bosnyák KK Famos Hrasnica élén. Több mint két évtizeden át számos bosnyák és szerb csapatot dirigált, amelyek közül a legjelentősebb a Partizan Beograd ( 1993-94) és a Hemofarm Vrsac (1998-2005 és 2009-2012). Utóbbi együttessel a mai EuroCup elődjének számító ULEB Kupában is szerepelt két szezonon át (2004-05 és 2010-11), míg a bolgár Lukoil Academic gárdájával egyszer (2007–2008).
Szintén említésre méltó, hogy 1995-96-ban a görög PAOK-ot vezette, de dolgozott Oroszországban (Universitet Yugra Surgut, 2008–2009), Ukrajnában (Politekhnika-Halychynais, 2012–2013) és Macedóniában (MZT Skopje, 2017-18) is.
Legnagyobb sikerei: Jugoszláv Kupa győztes (1994), Adria Liga győztes és a versenysorozatban az év edzője (2005), bosnyák kupagyőztes (2007), bolgár bajnok, kupagyőztes és az all-star csapat edzője (2008), valamint macedón kupagyőztes (2018).
További adatok ezen a linken találhatók új vezetőedzőnk karrierjéről.
Isten hozta Lukajic mestert Veszprémben, sok sikert kívánunk neki csapatunk kispadján!

.jpg)
Fotók: olsta-bg.rs és srbijadanas.com
élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
Veszprém
VS
DEAC U23
2025. 10. 26.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Piros csoport
H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1. | HÜBNER Nyíregyháza BS | 4 | 1.00 | 8 | 4 | 0 |
2. | Újbuda MAFC | 4 | 1.00 | 8 | 4 | 0 |
3. | Jászberényi KSE | 4 | 0.88 | 7 | 3 | 1 |
4. | Óbudai Kaszások | 4 | 0.88 | 7 | 3 | 1 |
5. | Phoenix-MT Fót | 4 | 0.88 | 7 | 3 | 1 |
6. | Peka Bau-MEAFC Wolves | 4 | 0.75 | 6 | 2 | 2 |
7. | Insedo Veszprém Kosárlabda Klub | 4 | 0.75 | 6 | 2 | 2 |
8. | PVSK-Veolia | 4 | 0.75 | 6 | 2 | 2 |
9. | BKG PRIMA Akadémia | 4 | 0.75 | 6 | 2 | 2 |
10. | DEAC U23 | 3 | 0.67 | 4 | 1 | 2 |
11. | Salgótarjáni KSE | 4 | 0.63 | 5 | 1 | 3 |
12. | Vasas Akadémia | 4 | 0.50 | 4 | 0 | 4 |
13. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK | 4 | 0.50 | 4 | 0 | 4 |
14. | TF-BP | 3 | 0.50 | 3 | 0 | 3 |