Pécs - Veszprém meccs előtti nyilatkozatok
November 17-én, vasárnap, 17:00-kor kerül megrendezésre, a NB I/B Piros csoportjának nyolcadik fordulójában lejátszásra kerülő találkozónk. Ezúttal Pécsett fogunk játszani, ahol a PVSK-Cargate fogadja a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém csapatát a Lauber Dezső Sportcsarnokban. A mérkőzést. élőben közvetítjük a YouTube csatornánkon. A meccs előtt három játékosunkat kértük meg, hogy mondják el, mit várnak a mérkőzéstől.
Medve Máté: Szeretnénk ott folytatni, ahol a Miskolc ellen befejeztük. Nem becsüljük le az ellenfelet, hiszen meg tudták verni a Vasast idegenben. Ez is mutatja, hogy mindenki ellen maximális koncentrációval kell pályára lépnünk! Figyelnünk kell az indításaikra és megpróbálni lassabb játékra kényszeríteni őket!
Mucza Tamás: A vasárnapi egy nehéz meccs lesz, hiszen a Pécs egy fiatal csapat, akik gyors, agresszív játékot képviselnek. Nem szabad őket lebecsülnünk, komolyan kell venni ezt a mérkőzést is. Nem kényelmesedhetünk bele a meccsbe, de ha betartjuk az egész héten gyakorlottakat, akkor reményeim szerint egy magabiztos győzelem lesz az eredménye!
Füzi Róbert: A hétvégi mérkőzésünkbe ugyanazzal a lendülettel és ritmussal szeretnénk belemenni, ahogy azt múlt héten a Miskolc ellen tettük. Arra a találkozóra kellően összeállt a csapat védekezésben és támadásban egyaránt. Ezt a formánkat próbáljuk hozni a Pécs ellen is, ami ha sikerül, akkor szinte biztosak lehetünk benne, hogy győzelemmel fogunk hazatérni.
élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
Veszprém
VS
DEAC U23
2025. 10. 26.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Piros csoport
H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1. | HÜBNER Nyíregyháza BS | 4 | 1.00 | 8 | 4 | 0 |
2. | Újbuda MAFC | 4 | 1.00 | 8 | 4 | 0 |
3. | Jászberényi KSE | 4 | 0.88 | 7 | 3 | 1 |
4. | Óbudai Kaszások | 4 | 0.88 | 7 | 3 | 1 |
5. | Phoenix-MT Fót | 4 | 0.88 | 7 | 3 | 1 |
6. | Peka Bau-MEAFC Wolves | 4 | 0.75 | 6 | 2 | 2 |
7. | Insedo Veszprém Kosárlabda Klub | 4 | 0.75 | 6 | 2 | 2 |
8. | PVSK-Veolia | 4 | 0.75 | 6 | 2 | 2 |
9. | BKG PRIMA Akadémia | 4 | 0.75 | 6 | 2 | 2 |
10. | DEAC U23 | 3 | 0.67 | 4 | 1 | 2 |
11. | Salgótarjáni KSE | 4 | 0.63 | 5 | 1 | 3 |
12. | Vasas Akadémia | 4 | 0.50 | 4 | 0 | 4 |
13. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK | 4 | 0.50 | 4 | 0 | 4 |
14. | TF-BP | 3 | 0.50 | 3 | 0 | 3 |