Összeállt a keret
Miként arról már hírt adtunk: a jövőben a klub korosztályos, illetve a helyi felsőfokú oktatási intézmény – országos egyetemi bajnokságban szereplő – gárdáját erősíti a 21 éves Novák Patrik és Kovács Dániel, valamint a náluknál egy esztendővel fiatalabb Herbel Péter. Hozzájuk hasonlóan ősztől már nem az NB I/B Nyugati-csoportjában vitézkedő felnőtt-körhöz tartozik a 24 éves Takács András, a főként a négyes poszton használható sportoló 2011. nyarán került a királynék városába. A 37 éves – elsősorban kettes és hármas poszton bevetett – Kováts Viktor immár nem a parketten, remek tripladobóként segíti az egyesületet, hanem új minőségében, technikai vezetőként. A sportköri munkatárs hat évvel ezelőtt érkezett a bakonyi megyeszékhelyre. A harmadik távozó a Zala-megyében élő Vertetics Ádám, aki 2013. őszétől varázsolt mifelénk és az azóta eltelt időben a helyi szurkolókat levette a lábukról. A funkcionáriusok is elégedettek voltak a 29 éves irányító teljesítményével, aki szeretett a Vetési gimnáziumban „pattogtatni”, de a megnövekedett civil teendői mellett nem tudta vállalni, hogy az eddiginél több gyakorláson vegyen részt.
Ugyanakkor a klubtól nem csak távoztak a napokban, hiszen eldőlt, hogy a legutóbb a Konecranes-Salgótarjáni KSE-nél alkalmazott Helmeczi András (195 centi, 95 kiló) a folytatásban a veszprémieket szolgálja. Miután a 26 esztendős, kiváltképp az egyes és a kettes poszton otthonosan mozgó spíler minden bizonnyal az utolsó érkezője a másodosztályú egyesületnek, Mérész Csaba vezetőedző az augusztus közepén kezdődő felkészüléskor alighanem eme kerettel veselkedhet neki a 2016/2017-es idénynek: Kámán Tamás, Körtélyesi Gergely, Simon László, Oltárczy Máté, Sipos Ádám – a nemrég szerződtetett – Blaskovits László, Jilling László, Hegedűs Attila, Helmeczi András, – illetve az U20-as együttesből – Blaskovits Balázs, Kálló Nándor, Szeifert Zalán, Máyer Máté, Nagy Martin, Naményi Márk és Szűcs Péter.
Fotó: foto24.hu
élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
Veszprém
VS
DEAC U23
2025. 10. 26.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Piros csoport
H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1. | HÜBNER Nyíregyháza BS | 4 | 1.00 | 8 | 4 | 0 |
2. | Újbuda MAFC | 4 | 1.00 | 8 | 4 | 0 |
3. | Jászberényi KSE | 4 | 0.88 | 7 | 3 | 1 |
4. | Óbudai Kaszások | 4 | 0.88 | 7 | 3 | 1 |
5. | Phoenix-MT Fót | 4 | 0.88 | 7 | 3 | 1 |
6. | Peka Bau-MEAFC Wolves | 4 | 0.75 | 6 | 2 | 2 |
7. | Insedo Veszprém Kosárlabda Klub | 4 | 0.75 | 6 | 2 | 2 |
8. | PVSK-Veolia | 4 | 0.75 | 6 | 2 | 2 |
9. | BKG PRIMA Akadémia | 4 | 0.75 | 6 | 2 | 2 |
10. | DEAC U23 | 3 | 0.67 | 4 | 1 | 2 |
11. | Salgótarjáni KSE | 4 | 0.63 | 5 | 1 | 3 |
12. | Vasas Akadémia | 4 | 0.50 | 4 | 0 | 4 |
13. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK | 4 | 0.50 | 4 | 0 | 4 |
14. | TF-BP | 3 | 0.50 | 3 | 0 | 3 |