Nyíregyháza – Veszprém meccs előtti nyilatkozatok
2019. Október 13.
4 éve
4 éve
vissza
Október 15-én, kedden 17.00 órakor a férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport 3. fordulójában az ország keleti részére látogatunk. A vendéglátó HÜBNER-Nyíregyháza BS elleni összecsapás előtt játékosainkat kérdeztük.
Madár András: – Taktikailag egy nagyon jól felkészült csapatról van szó. Azonban ha lelkiismerettel tesszük majd a dolgunkat, s kihozzuk magunkból a maximumot, úgy gondolom, nem érhet baj bennünket. Egyszerű feladatra nem számítok, a szurkolóink támogatására gondolatban is nagy szükségünk lesz! Ha jól tudom lesz internetes közvetítés. Remélem sokan fognak szurkolni nekünk itthonról a képernyő elől, hogy megszerezzük a harmadik győzelmünket is.
Kovács Ádám: – Természetesen győzelmet várok a csapatunktól. A Nyíregyháza azonban centerposzton kiemelkedik a mezőnyből. Nagyon kemény meccsre számítok, ugyanis biztos, hogy kettőzött erővel fognak küzdeni vendéglátóink, hogy feledtethessék korábbi két vereségüket. A szurkolóinknak azt üzenném, ha tehetik, kövessék a meccset ugyanis nagyon izgalmas találkozó lesz!
Füzi Róbert: – A szezon első idegenbeli meccse soha nem egyszerű, főleg, ha az egyik legnagyobb riválisához kell látogatni a csapatnak. Félnünk azonban semmitől sem kell, mind a két meccsünket megnyertük eddig a szezonban, a nyíregyháziak pedig eddigi mindkét találkozójukat elveszítették, így a nyomás rajtuk lesz! Kérem azokat a szurkolóinkat, akik tehetik, utazzanak Nyíregyházára és buzdítsák a csapatunkat, mert hatalmas szükségünk lenne rá. Aki nem teheti, itthonról, az élőképet vagy a statisztikát nézve küldje nekünk az energiát!
él? k?zvetítés
Akiktől a gólpasszok érkeztek
K?vetkez? mérk?zés
K
Veszprém KK
VS
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
2024. 05. 12.
Korábbi mérk?zés
Tabella
Férfi NB I. B - Zöld csoport
H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1. | Dávid Kornél KA | 26 | 0.94 | 49 | 23 | 3 |
2. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK | 26 | 0.88 | 46 | 20 | 6 |
3. | Agrofeed UNI Győr | 26 | 0.81 | 42 | 16 | 10 |
4. | Vásárhelyi Kosársuli | 26 | 0.81 | 42 | 16 | 10 |
5. | Veszprém Kosárlabda Klub | 26 | 0.77 | 40 | 14 | 12 |
6. | SMAFC 1860 Soproni Egyetem | 26 | 0.77 | 40 | 14 | 12 |
7. | Nagykőrösi Sólymok KE | 26 | 0.77 | 40 | 14 | 12 |
8. | Dunaharaszti MTK | 26 | 0.75 | 39 | 13 | 13 |
9. | Atomerőmű SE U23 | 26 | 0.75 | 39 | 13 | 13 |
10. | NKA Universitas Pécs II. | 26 | 0.73 | 38 | 12 | 14 |
11. | Békéscsabai KK | 26 | 0.73 | 38 | 12 | 14 |
12. | Eszterházy SC | 26 | 0.63 | 33 | 7 | 19 |
13. | Pénzügyőr Sportegyesület | 26 | 0.60 | 31 | 5 | 21 |
14. | Százhalombattai KSE | 26 | 0.56 | 29 | 3 | 23 |