Ifjú titán a fedélzeten
A korosztályos válogatott Füzi Róbert a Hoya-Pannon Egyetem Veszprém harmadik nyári szerzeménye – a Soproni MAFC-tól érkező kosárlabdázó sokat fejlődött az előző szezonban: az NB I/B Zöld-csoport egyik legjobb mesterlövészének bizonyult.
A húsz esztendős, elsősorban a hármas poszton bevethető sportoló (195 centi, 88 kiló) egészen fiatalon a Soproni Tigrisek színeiben bontogatta a szárnyait, majd a Hűség városának második számú együtteséhez került. A B-ligás SMAFC játékosaként a 2017/2018-as idényben több mint tíz pontot, több mint három lepattanót, illetve majd’ tízes értékindexet átlagolt mérkőzésenként. A legutóbbi évada igazán pompásra sikeredett, lévén, összességében tizennyolc egész hattizedes pont-, öt egész egytizedes lepattanó-, valamint tizenhat egész négytizedes értékindex-átlagot produkált. A csoport legjobb pontszerzői között a kilencedik, míg a játszott perc-átlag kategóriában (…több mint harmincnégy minutummal) a nyolcadik helyet szerezte meg. A legutóbbi kiírásban harminckilenc pontot dobott az Újpest-MT-nek, a Debreceni EAC U23 ellen tíz lepattanót gyűjtött, míg az Alba Fehérvárral megvívott bajnokin négy labdát szerzett. A tehetség önbizalomhiányban aligha szenvedhet, hiszen a cívis városiak elleni találkozón harminc mezőnykísérlete volt. A bakonyiak új igazoltja korábban tagja volt az U16-os (…velük a szófiai Európa-bajnokságon tizenharmadik lett) és az U18-as nemzeti gárdának is. A korosztályos válogatottakban több mint három tucatszor lépett pályára. A háromszor hármas U18-as válogatottal részt vett a kazahsztáni világbajnokságon, ott a tripladobók versenyében bronzérem került a nyakába.
élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
Veszprém
VS
DEAC U23
2025. 10. 26.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Piros csoport
H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1. | HÜBNER Nyíregyháza BS | 4 | 1.00 | 8 | 4 | 0 |
2. | Újbuda MAFC | 4 | 1.00 | 8 | 4 | 0 |
3. | Jászberényi KSE | 4 | 0.88 | 7 | 3 | 1 |
4. | Óbudai Kaszások | 4 | 0.88 | 7 | 3 | 1 |
5. | Phoenix-MT Fót | 4 | 0.88 | 7 | 3 | 1 |
6. | Peka Bau-MEAFC Wolves | 4 | 0.75 | 6 | 2 | 2 |
7. | Insedo Veszprém Kosárlabda Klub | 4 | 0.75 | 6 | 2 | 2 |
8. | PVSK-Veolia | 4 | 0.75 | 6 | 2 | 2 |
9. | BKG PRIMA Akadémia | 4 | 0.75 | 6 | 2 | 2 |
10. | DEAC U23 | 3 | 0.67 | 4 | 1 | 2 |
11. | Salgótarjáni KSE | 4 | 0.63 | 5 | 1 | 3 |
12. | Vasas Akadémia | 4 | 0.50 | 4 | 0 | 4 |
13. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK | 4 | 0.50 | 4 | 0 | 4 |
14. | TF-BP | 3 | 0.50 | 3 | 0 | 3 |