Horváth Ákos Veszprémbe igazol
Büszkén tájékoztathatjuk a kosárlabda szurkolókat, hogy a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém csapata leigazolta Horváth Ákost. A kilencvenszeres válogatott játékossal egyéves kontraktust írt alá az egyesület.
A negyvenéves, 192 cm magas és 95 kg súlyú, egyes, kettes és hármas poszton is bevethető kosárlabdázó immáron a huszonharmadik idényére készül a felnőttek között. Az élvonalban a Honvéd színeiben mutatkozott be, majd játszott a MAFC-ban, Sopronban, Kecskeméten (két ízben), Székesfehérváron, Pakson, Szolnokon, Szegeden, Jászberényben, a Vasasban, Zalaegerszegen, majd ismét a Honvédban.
2004-ben kapott első ízben behívót a magyar válogatottba, a címeres mezt összesen kilencven alkalommal ölthette magára. 2010-ben az év férfi kosárlabdázójának választották hazánkban.
Szolnokon két-két magyar bajnoki címet és kupagyőzelmet ünnepelhetett. A 2011-es Albacomp elleni bajnoki finálét az ő kosarával nyerte meg a Szabó Pétert is a soraiban tudó Olaj. A Tisza-parti alakulattal számos nemzetközi meccset is játszott az Adria Liga és az EuroChallenge versenysorozataiban, utóbbiban, egy ízben egészen a négyes döntőig menetelve.

.jpg)
Csapatunk legújabb tagja a 3x3-as válogatottban is szerepelt, és kétszer is bejutott a legjobb nyolc közé az Európa-bajnokságon, többek közt Nebojsa Dukiccsal az oldalán.
Csorvási Levente, a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém sportigazgatója a következőket nyilatkozta oldalunknak az új igazolásról: „Szerintem Horváth Ákost senkinek sem kell bemutatni, a magyar kosárlabda egyik legnagyobb ikonja. Személyes szálak is kötnek hozzá: gyerekként példaképként csodáltam a játékát, majd úgy hozta az élet, hogy Szegeden csapattársak is voltunk egy rövid ideig. Mindent elért már, amit csak egy magyar kosárlabdázó elérhet. A játékhoz való hozzáállását jól mutatja, hogy negyvenévesen is képes napról napra magas szinten teljesíteni. Úgy gondolom, nem lövök mellé azzal, ha azt mondom, hogy az egyik legveszélyesebben triplázó gárda lehetünk a bajnokságban."
Isten hozott Veszprémben, Ákos! Sok sikert kívánunk Neked a Királynék városában!

élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
Veszprém
VS
DEAC U23
2025. 10. 26.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Piros csoport
H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1. | HÜBNER Nyíregyháza BS | 4 | 1.00 | 8 | 4 | 0 |
2. | Újbuda MAFC | 4 | 1.00 | 8 | 4 | 0 |
3. | Jászberényi KSE | 4 | 0.88 | 7 | 3 | 1 |
4. | Óbudai Kaszások | 4 | 0.88 | 7 | 3 | 1 |
5. | Phoenix-MT Fót | 4 | 0.88 | 7 | 3 | 1 |
6. | Peka Bau-MEAFC Wolves | 4 | 0.75 | 6 | 2 | 2 |
7. | Insedo Veszprém Kosárlabda Klub | 4 | 0.75 | 6 | 2 | 2 |
8. | PVSK-Veolia | 4 | 0.75 | 6 | 2 | 2 |
9. | BKG PRIMA Akadémia | 4 | 0.75 | 6 | 2 | 2 |
10. | DEAC U23 | 3 | 0.67 | 4 | 1 | 2 |
11. | Salgótarjáni KSE | 4 | 0.63 | 5 | 1 | 3 |
12. | Vasas Akadémia | 4 | 0.50 | 4 | 0 | 4 |
13. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK | 4 | 0.50 | 4 | 0 | 4 |
14. | TF-BP | 3 | 0.50 | 3 | 0 | 3 |