Hivatalosak az új szezon mérkőzésidőpontjai
Tájékoztatjuk a tisztelt Szurkolóinkat hogy immáron hivatalos a Veszprém Kosárlabda Klub bajnoki menetrendje az NBI/B Piros csoportjának 2022/23-as alapszakaszában.
A Naményi Márk vezette bakonyi együttes egyből rangadóval kezdi az idényt, ráadásul hazai pályán, ugyanis a szeptember 24-én 18:00-tól a MAFC-ot fogadja a Vetési Albert Gimnáziumban.
Az összes mérkőzés időpontja megtekinthető már a weboldalunk „idővonalán” és Csapat menüpont alatt is, ezen a linken.
Ahogy látható, a hazai meccseink szinte kivétel nélkül szombatonként lesznek, 18:00-s kezdéssel, amely eltérő a korábbi évekhez képest. Reméljük ez a változás kedvezni fog szurkolóink számára, és így még többen tudnak majd minket élőben buzdítani.
Hajrá, Veszprém!

élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
VS
1970. 01. 01.