Hepp Kupa négyes döntő előtti nyilatkozatok
Február 15-16-án rendezik a Dr. Hepp Ferenc Emlékkupa négyes döntőjét Cegléden. Az első mérkőzésünket a Bajai Bácska FKE ellen játsszuk szombaton 13:30-tól a Ceglédi Városi Sportcsarnokban. A döntő, illetve a harmadik helyért való mérkőzés vasárnap kerül megrendezésre. A fontos eseményre való felkészülés során vezetőedzőnket, illetve két játékosunkat kértük meg, hogy mondják el, mit várnak a hétvégétől.

Nikola Lazic: A lehető legtöbbet akarjuk kihozni magunkból. Egész héten keményen készülünk, miközben a két új játékosunkat is próbáljuk minél gyorsabban beépíteni a csapatba. Mi vagyunk a címvédők, ehhez méltó módon fogunk játszani, mind az elődöntőben, mind pedig a következő mérkőzésen, ami remélhetőleg a döntő lesz. Három nagyon jó csapat lesz még ott, nehéz dolgunk lesz tehát. Legutóbb a Baja nyerni tudott ellenünk, ám nem fogjuk hagyni, hogy ez megismétlődjön.

Medve Máté: A jelenlegi helyzetben, úgy érzem, a legfontosabb az, hogy mindig a következő lépésre koncentráljunk. Ez most a Hepp Kupa négyes döntője. Mi vagyunk a címvédők, éppen ezért is jelentene rettentően sokat az egész csapatnak, ha magunknál tarthatnánk a trófeát. Keményen készülünk erre, és hiszek benne, hogy együtt képesek vagyunk elhozni Ceglédről a kupát.

Füzi Róbert: Az egész hetünk a hétvégi kupára való felkészüléssel telt. Rengeteget dolgozunk, a játékunk minden elemén. Mindenki motivált, és csak a győzelem lebeg a szemünk előtt. Két új játékossal a fedélzeten utazunk Ceglédre, akik gyorsan beilleszkedtek a közösségbe. A segítségükkel minden esélyünk megvan arra, hogy megvédjük a címünket!
élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
VS
1970. 01. 01.