Gördülékenyebbé tennék a játékukat
A megerősített keretű mieink az évadnyitó – az Oroszlányi SE Lions otthonában aratott diadal (82-94) – után múlt héten a helyi szurkolóknak is bemutatkoztak a Vetési gimnáziumban. A vendég B-Beton Bonyhádi KSE ugyan 65-85 arányú sikerrel térhetett haza, noha csapatunk többször is vezetett 8-10 ponttal. A végén amihez nyúltak, az rosszul sült el, a hibáinkból élt a Bonyhád.
A következő ellenfél a harmadik pozícióban lévő Falco KC Szombathely II. lesz, ők az A-csoportos „nagytestvér” 23 éven aluli tehetségeit tömörítik és a zajló bajnoki szezonban egy fellépésen vannak túl. Azon a találkozón 86-73-ra győzték le a Bajai Bácska FKE-t.
– A tavaszi bajnokkal vívott párharc sajnos tanúbizonyságát adta annak, hogy a kiélezett szituációkra még nem vagyunk felkészülve. Mikor nagyon kellett, képtelenek voltunk kontrollálni a játékot – mondta Petőfi Áron edző. Ha diadalt arattunk volna, akkor sem lennék igazán elégedett. Tudomásul kell venni, hogy a legtöbb gárda megállításához 40 percnyi koncentráció szükséges. Sajnos az utolsó öt percben leromboltuk mindazt, amit az azt megelőző 35-ben felépítettünk. Hiányoztak a kiemelkedő egyéni teljesítmények is. A hozzáállással sem voltam maradéktalanul elégedett, ezért ismét aláhúzom: elvárom, hogy aki pályára lép, az a tudása legjavát adja. Amíg a cserék Oroszlányban sokat tettek hozzá a játékhoz, addig a blokk egyik legerősebb sportköre ellen vajmi keveset.
– Az évad második hazai mérkőzésén már tényleg nyerni szeretnénk – folytatta a tréner. A védekezésen most is nagy hangsúly lesz, hátul stabilnak kell maradnunk. Persze a napokban a támadásainkat is csiszoljuk, különösen a zónával szembenit. Azon vagyunk, hogy gördülékenyebben kosárlabdázunk. Építkezünk, s hiszem, hogy az idő nekünk dolgozik. Remélem, hogy Takács András péntekig felépül a betegségéből, Czakó Tamás szerepeltetése viszont meglehetősen bizonytalan a deréksérülése miatt. A vasiak csapata roppant hajtós, ők is gyakran próbálkoznak egész pályás letámadással, vagyis érdekes összecsapásra van kilátás. Jó csapat látogat hozzánk, de mindent megteszünk azért, hogy logó orral távozzanak a királynék városából.
Fotó: veol
élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
Veszprém
VS
DEAC U23
2025. 10. 26.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Piros csoport
H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1. | HÜBNER Nyíregyháza BS | 4 | 1.00 | 8 | 4 | 0 |
2. | Újbuda MAFC | 4 | 1.00 | 8 | 4 | 0 |
3. | Jászberényi KSE | 4 | 0.88 | 7 | 3 | 1 |
4. | Óbudai Kaszások | 4 | 0.88 | 7 | 3 | 1 |
5. | Phoenix-MT Fót | 4 | 0.88 | 7 | 3 | 1 |
6. | Peka Bau-MEAFC Wolves | 4 | 0.75 | 6 | 2 | 2 |
7. | Insedo Veszprém Kosárlabda Klub | 4 | 0.75 | 6 | 2 | 2 |
8. | PVSK-Veolia | 4 | 0.75 | 6 | 2 | 2 |
9. | BKG PRIMA Akadémia | 4 | 0.75 | 6 | 2 | 2 |
10. | DEAC U23 | 3 | 0.67 | 4 | 1 | 2 |
11. | Salgótarjáni KSE | 4 | 0.63 | 5 | 1 | 3 |
12. | Vasas Akadémia | 4 | 0.50 | 4 | 0 | 4 |
13. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK | 4 | 0.50 | 4 | 0 | 4 |
14. | TF-BP | 3 | 0.50 | 3 | 0 | 3 |