Felszabadultabb játékkal nyerni
A mieink legutóbb nagy küzdelemben, egy rendkívül kiélezett idegenbeli derbin múlták felül az MTK Törökbálintot (63-68), s tizenegy–kettőre módosították mérlegüket az NB I/B Nyugati-csoportjában. Kosárlabdázóink közül múlt héten Körtélyesi Gergely osztotta magára a főszerepet. Immár nem váratlan, hogy a másodosztály egyik legjobbját, Kámán Tamást az ellenfelek keményen próbálják megfékezni, nehogy helyzetbe kerüljön. Ez kihat a kiválóság idei teljesítményére is: gyakrabban hibázik, a dobószázaléka nem olyan, mint karácsony előtt. A riválisok „hangolnak” rá, keményen őrzik – egy hete meg is sérült, még kérdéses a kisalföldiek elleni pályára lépése.
Pedig most is szükség lenne rá, mert a hat győzelemmel és nyolc vereséggel a nyolcadik helyen álló vetélytársra érdemes figyelni. Az előző három mérkőzésüket hozták, a minap a Tehetséges Fiatalok-Budapest otthonában diadalmaskodtak (81-83). Csaplár-Nagy Ervin vezetőedző körében Kovács Soma, Hajmásy Péter, Márkus Tamás, Baruta Richárd és Gombás Gábor a húzónév, ám ősszel ők sem tudtak túljárni Vertetics Ádámék eszén, akik sikerrel vették a Rába-parti akadályt (76-91). Akkor mindenki hozzájárult valamivel a dicsőséghez: nem erőltették az egy-egyeket, inkább egymásnak alakítottak ki helyzeteket.
A Vetési gimnáziumban még veretlen listavezető sportolói tisztában vannak azzal, hogy a teljesítményük idén nem az igazi, nem szolgálnak harlemi produkcióval, viszont a védekezésük jól működik. A törökbálinti rangadón is segítségükre volt a példás elszántságuk, hiszen néha pontatlan, kapkodó és lendület nélküli volt a „muzsikálásuk”. Körtélyesi azonban átlendítette a társaságot a holtponton, így összességében jó munkát végeztek.
– Ha lassan is, de kezdjük megtalálni az év végi formánkat – mondta Mérész Csaba vezetőedző. Vannak ugyan kisebb hullámvölgyeink, de ahol most tartunk, azt senki sem veheti el tőlünk. Ezúttal is nehéz csata vár ránk, a napokban ezért csendben, szerényen dolgoztunk tovább. A győriek nyilván meglepetéssel szolgálnának, megnehezítenék a dolgunkat, csakhogy mi nem tesszük meg nekik azt a szívességet, hogy fél vállról vegyük az összecsapást. Motiváltak vagyunk. Csapatunk minden fellépést komolyan vesz, kiváltképp azokat, amiket nagyszerű közönségünk előtt vívhatunk. A nézők remélhetőleg most is belehajszolnak bennünket a sikerbe. Hiszem, hogy a játékunk nem lesz görcsös, erőlködő. Jó lenne kicsit felszabadultabban kosárlabdázni, s persze nyerni.
Fotó: foto24.hu
élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
Veszprém
VS
DEAC U23
2025. 10. 26.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Piros csoport
H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1. | HÜBNER Nyíregyháza BS | 4 | 1.00 | 8 | 4 | 0 |
2. | Újbuda MAFC | 4 | 1.00 | 8 | 4 | 0 |
3. | Jászberényi KSE | 4 | 0.88 | 7 | 3 | 1 |
4. | Óbudai Kaszások | 4 | 0.88 | 7 | 3 | 1 |
5. | Phoenix-MT Fót | 4 | 0.88 | 7 | 3 | 1 |
6. | Peka Bau-MEAFC Wolves | 4 | 0.75 | 6 | 2 | 2 |
7. | Insedo Veszprém Kosárlabda Klub | 4 | 0.75 | 6 | 2 | 2 |
8. | PVSK-Veolia | 4 | 0.75 | 6 | 2 | 2 |
9. | BKG PRIMA Akadémia | 4 | 0.75 | 6 | 2 | 2 |
10. | DEAC U23 | 3 | 0.67 | 4 | 1 | 2 |
11. | Salgótarjáni KSE | 4 | 0.63 | 5 | 1 | 3 |
12. | Vasas Akadémia | 4 | 0.50 | 4 | 0 | 4 |
13. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK | 4 | 0.50 | 4 | 0 | 4 |
14. | TF-BP | 3 | 0.50 | 3 | 0 | 3 |