Feldobás előtt: Veszprém – Nyíregyháza
Ismét hazai pályán játszik bajnoki mérkőzést a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém, ezúttal a HÜBNER-Nyíregyháza BS ellen, október 31-én, 17:00-tól, a Március 15. úti Sportcsarnokban.
Nagy erőkkel készül a veszprémi gárda a hétvégi mérkőzésre, amelyet a listavezető Nyíregyháza ellen vív meg a bakonyi csapat. Javítani készülünk a hétfői botlás után, amely egyben a kiesést is jelentette a Dr. Hepp Ferenc Emlékkupából. Pápán játszottunk kupamérkőzést a hét legelején, amelyen a hazai csapat aratott győzelmet (81:68), és így már nem folytathatjuk a küzdelmeket a kupasorozatban.
A bajnokságban jó formában van a csapatunk, hiszen az utolsó két találkozót győzelemmel tudtuk zárni. Előbb a Pécs ellen, hazai pályán (85:74) nyertünk, majd az MTK otthonába látogattunk, ahol egy nehéz mérkőzésen végül 75:86 arányban tudtunk felülkerekedni a Törökbálinton. Ezen a mérkőzésen Nebojsa Dukic kiemelkedő teljesítményt nyújtott, és három mutatóban is csapatunk legjobbja volt. 20 pontot, valamint 13 lepattanót szerzett, amivel 34-es VAL mutatót tudott jegyezni.

A Nyíregyháza eddig hibátlan teljesítményt nyújt a bajnokságban, öt győzelem és nulla vereség a mutatójuk. Legutóbb hazai pályán a Budapest Honvéd csapatát tudták legyőzni nagyarányú különbséggel (100:78).
Komoly tényező lehet a mérkőzésen a nyíregyháziak friss igazolása, a légiós Ubilla Emmanuel, aki több első osztályú csapatot is megjárt már, valamint 18,2-es pontátlagával vezeti a házi pontlistát.
A szombati mérkőzésen kérjük kedves Szurkolóinkat, hogy tartsák be a járványügyi helyzetre vonatkozó előírásokat. A csarnok egész területén kötelező lesz a maszk viselése, valamint igyekezzenek tartani a legalább másfél méteres távolságot egymástól a közösségi terekben. Helyezünk ki kézfertőtlenítőket is, amelyek használata erősen ajánlott, akárcsak a tájékoztató táblák elolvasása és az ott leírtak követése.
Szurkoljunk együtt minél többen a helyszínen a csapatnak ezen a nagyon keménynek ígérkező meccsen! Az összecsapásra a belépés ingyenes. Az online élő közvetítést pedig a Patreon követőink élvezhetik! Részletek erről itt olvashatók.
Hajrá HOYA, Hajrá Veszprém!
élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
Veszprém
VS
DEAC U23
2025. 10. 26.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Piros csoport
H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1. | HÜBNER Nyíregyháza BS | 4 | 1.00 | 8 | 4 | 0 |
2. | Újbuda MAFC | 4 | 1.00 | 8 | 4 | 0 |
3. | Jászberényi KSE | 4 | 0.88 | 7 | 3 | 1 |
4. | Óbudai Kaszások | 4 | 0.88 | 7 | 3 | 1 |
5. | Phoenix-MT Fót | 4 | 0.88 | 7 | 3 | 1 |
6. | Peka Bau-MEAFC Wolves | 4 | 0.75 | 6 | 2 | 2 |
7. | Insedo Veszprém Kosárlabda Klub | 4 | 0.75 | 6 | 2 | 2 |
8. | PVSK-Veolia | 4 | 0.75 | 6 | 2 | 2 |
9. | BKG PRIMA Akadémia | 4 | 0.75 | 6 | 2 | 2 |
10. | DEAC U23 | 3 | 0.67 | 4 | 1 | 2 |
11. | Salgótarjáni KSE | 4 | 0.63 | 5 | 1 | 3 |
12. | Vasas Akadémia | 4 | 0.50 | 4 | 0 | 4 |
13. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK | 4 | 0.50 | 4 | 0 | 4 |
14. | TF-BP | 3 | 0.50 | 3 | 0 | 3 |