Feldobás előtt: Veszprém - NKA
Következik 2023 első hazai összecsapása a Veszprém Kosárlabda Klub számára január 14-én, szombaton, 18:00-tól. A bakonyiak vendége a Vetési Albert Gimnáziumban a listavezető NKA Pécs lesz az NBI/B Piros csoport alapszakaszának 16. fordulójában.
A Veszprém a soron következő ellenfelével szemben az október eleji, pécsi mérkőzésen az eddigi idénye egyik legnagyobb vereségét szenvedte el 121-80 arányban. Történt mindez annak ellenére, hogy a vendégektől Madár András extra teljesítményt nyújtva, tíz hárompontost dobott be. Ugyanakkor a másik oldalon nyolcan is kétszámjegyű pontszámot tettek fel a táblára.
A fenti győzelem volt a harmadik a baranyaiaknak akkor, és azóta még további tizenegyet gyűjtöttek. Mérlegük csupán egyetlen vereség miatt nem makulátlan, ugyanis a DEAC U23 vendégeként kikaptak 70-65-re a hetedik fordulóban. Így ők magabiztosan az alapszakasz elsők ezidáig, megelőzve még a városi riválisukat, az „A” csoportból frissen kieső és oda azonnal visszajutni kívánkozó PVSK-t is.

A Nemzeti Kosárlabda Akadémia legponterősebb játékosa Meleg Gergő, a maga 15,3 pontos átlagával. A csapatukra azonban egyértelműen jellemző a pontok elosztása, amely az aktív rotációnak is köszönhető. Tizenegyen játszanak 10 perc felett átlagban, és szereznek így legalább 5 pontot meccsenként. Meleg egyébként a lepattanózásban is jeleskedik, 7,53-as átlagával a hetedik legjobb a ligában. Csapattársa, Kerpel-Fronius Gáspár pedig a labdaszerzések tekintetében van ott az élbolyban, 2,87-es átlaga a harmadik legjobb az egész mezőnyt figyelembe véve.
A Veszprém Kosárlabda Klub az előző fordulóban az Óbudai Kaszások otthonában lépett pályára, és remekül kezdte a mérkőzést, sokáig vezetve azt. A félidőre azonban már hazai előnynél vonulhattak be a csapatok, a harmadik negyedben pedig jött egy nagy lefagyás a veszprémiektől. A több mint húszpontos hátrányt azonban nagy hajrával majdnem sikerült ledolgozni, hiszen hatpontos távolság volt már csak a két csapat közt az utolsó percbe lépve. Végül azonban nyolccal a fővárosiak nyertek (92-84), így továbbra is várat magára az első veszprémi győzelem.
Az újév első hazai találkozója előtt csapatkapitányunkat, Szabó Pétert kértük meg, hogy nyilatkozzon az oldalunknak. Irányítónk, aki a bajnokságban - az egész mezőnyt figyelembe véve - átlagosan a harmadik legtöbb időt, 37 percet tölt a pályán meccsenként, és ezalatt a hatodik legtöbb pontot szerzi, szám szerint 17,43-at, a következőket mondta el: „A listavezető jön hozzánk, amelynek játékosai agresszív kosárlabdát játszanak. Természetesen, próbáljuk a maximumot kihozni magunkból, és mindent megteszünk a pályán.”
Az NKA Pécs elleni mérkőzésünkről lesz élő online közvetítés a YouTube csatornánkon, ugyanakkor bízunk benne, hogy minél több szurkolónk látogat ki a meccsre, és támogat minket a helyszínen abban, hogy sikerüljön meglepetést okozni az egyértelműen esélyesebbnek mondható vendégekkel szemben.
Hajrá, Veszprém!

Fotók: ratgeberakademia.hu
élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
VS
1970. 01. 01.