Feldobás előtt: Oroszlány II. - Veszprém
Oroszlányban, az OSE Lions II. ellen kezdi meg a tétmeccsek sorát a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém, méghozzá a Dr. Hepp Ferenc Emlékkupa versenysorozat keretein belül. A bakonyi együttes október 1-én, 19:00-kor, idegenben, a Krajnyik "Akác" András Sportcsarnokban méri össze erejét az Oroszlány második számú csapata ellen a 2020/21-es kiírásban, hogy kiharcolja a továbbjutást a következő körbe.
Hosszú kihagyás után lép ismét pályára a veszprémi gárda. Legutóbb augusztus 29-én játszottak a fiúk, méghozzá a Körmend U20 ellen egy felkészülési mérkőzést és arattak 78:53-as győzelmet. Ezen a találkozón Futó Balázs tizenkilenc pontig jutott. Előtte az egy csoporttal lejjebb szereplő Győrt fogadtuk és nyertünk 85:71 arányban. Ekkor Nebojsa Dukic nyújtott kiemelkedő teljesítményt, ugyancsak tizenkilenc ponttal.

Habár régen játszottunk mérkőzést, a találkozó favoritjai mi vagyunk. Ellenfelünk az OSE Lions II. két csoporttal lentebb, az NB II nyugati csoportjában harcol a feljutásért, amit a 2019/20-as csonka szezonban a hatodik helyen tudtak zárni, míg a mieink az NB/B piros csoportjában küzdenek, ahol tavaly a harmadikként végeztünk.
Az oroszlányiak legutóbbi mérkőzésükön a MOOGAC-ot fogadták, ahol nagyarányú győzelemmel jöhettek le a pályáról (123:83).
Szurkoljunk együtt a fiúknak a jó szezonkezdéshez és a továbbjutáshoz!
Hajrá Veszprém, hajrá HOYA!
élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
Veszprém
VS
DEAC U23
2025. 10. 26.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Piros csoport
H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1. | HÜBNER Nyíregyháza BS | 4 | 1.00 | 8 | 4 | 0 |
2. | Újbuda MAFC | 4 | 1.00 | 8 | 4 | 0 |
3. | Jászberényi KSE | 4 | 0.88 | 7 | 3 | 1 |
4. | Óbudai Kaszások | 4 | 0.88 | 7 | 3 | 1 |
5. | Phoenix-MT Fót | 4 | 0.88 | 7 | 3 | 1 |
6. | Peka Bau-MEAFC Wolves | 4 | 0.75 | 6 | 2 | 2 |
7. | Insedo Veszprém Kosárlabda Klub | 4 | 0.75 | 6 | 2 | 2 |
8. | PVSK-Veolia | 4 | 0.75 | 6 | 2 | 2 |
9. | BKG PRIMA Akadémia | 4 | 0.75 | 6 | 2 | 2 |
10. | DEAC U23 | 3 | 0.67 | 4 | 1 | 2 |
11. | Salgótarjáni KSE | 4 | 0.63 | 5 | 1 | 3 |
12. | Vasas Akadémia | 4 | 0.50 | 4 | 0 | 4 |
13. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK | 4 | 0.50 | 4 | 0 | 4 |
14. | TF-BP | 3 | 0.50 | 3 | 0 | 3 |