Naptár

Betöltése

Féken tartanák őket

2019. Március 12.
5 éve
 
Nem kell hamut szórni a Hoya-Pannon Egyetem Veszprém spílereinek a fejükre, mert a minap nem tündököltek, azt megelőzően pedig kikaptak, lévén, vezetik az NB I/B Piros-csoport tabelláját. A Budafoki KK otthonában, március tizennegyedikén (csütörtök, 18 óra) is azon lesznek, hogy a rivális ne tudjon ellenük semmi váratlant húzni.

A múlt héten nem borult a papírforma a ligában, a mieink térdre kényszerítették a Budapesti Honvéd SE-t, igaz, azok ellenállását nehezen őrölték fel. A sérült Körtélyesi Gergelyt nélkülözött egyetemisták csak rövid ideig keltették kiegyensúlyozott csapat benyomását, idővel elől és hátul is akadtak megingásaik. Később még hangosabban csikorogtak a gépezet fogaskerekei, az ellenfél megérezte, hogy lehet keresnivalója a királynék városában. Az agresszíven védekezett fővárosiak átvették az irányítást – tizennyolc ponttal is vezettek –, miközben a hazaiak rossz megoldásokkal és kimaradt helyzetekkel szolgáltak. Aztán a rémálomból hirtelen visszatértek a helyes útra, mentek egy tizenöt–nullás sorozatot. Az éllovasnak a nagyszünet után is nehéz dolga volt, a vetélytárs újabb hibákra kényszerítette őket. A helyi kedvencek képtelenek voltak ritmusra lelni, végül az idén kirobbanó formában lévő Madár András hátára vette az együttesét, de a felek így is fej-fej mellett haladtak. A Hoya-mezesek az izgalmas hajrában összekapták magukat és „vért izzadva” dűlőre vitték a dolgokat.

Az alapszakaszból már csak három forduló van hátra, a listavezető ezúttal – a kilenc győzelemmel és tizennégy vereséggel – a nyolcadik helyen álló budafokiakhoz látogat. Az ellen az otthonában hat–ötös mérleggel áll, a zajló kiírásban legyőzték a Nyíregyháza Blue Sharks-t és a BKG-Príma SE-t is. A Tursics Krisztián, Varga Dániel, Lados Erik, Horváth Márton és az ex-veszprémi Puszta Dávid nevével fémjelzett klub legutóbb kikapott a MEAFC-Miskolctól (95-85). Szabó Péterék a szezonban kétszer futottak össze a huszonkettedik kerületiekkel – a bajnokságban 90-82-re, míg a dr. Hepp Ferenc-emlékkupában 81-75-re mattolták őket.

– Az előttünk álló ütközet nem lesz oly’ egyszerű, mint amit a tabellán elfoglalt pozíciók sejtetnek – mondta Mérész Csaba vezetőedző. Az évadban megvívott eddigi találkozóink nem kecsegtetnek parádéval, tisztában vagyunk azzal, hogy nehéz erőpróba vár ránk. Nem lennénk meglepve, ha ezen csata is tartogatna izgalmakat. Az elmúlt napokban természetesen azon dolgoztunk, hogy jobb legyen a játékunk, amit a tréningeken gyakorlunk, azt próbáljuk meg élesben is megvalósítani. Már a csata elejétől kezdve szeretnénk megmutatni, hogy melyik a jobb alakulat, mivel kizárólag a győzelem jár a fejünkben. Ám tudjuk: keményen küzdenek, az utolsó pillanatig kellemetlenkedni akarnak ellenünk. A jó védekezésünknek köszönhetően lépéselőnybe kerülhetünk, egyszerűen nem puhulhat fel a hátsó alakzatunk. De támadásban is fegyelmezettnek kell lennünk, abba sok energiát kell fektetnünk. Fontos, hogy jól és gyorsan kosárlabdázzunk, továbbá átgondoltan játsszunk. Illene jobban élnünk a lehetőségeinkkel és nem szabad hibáznunk a fontos szituációkban.
 
Fotó: foto24.hu

K?vetkez? mérk?zés

K


VS 

1970. 01. 01.

Korábbi mérk?zés

GY

Veszprém KK
VS  Vásárhelyi Kosársuli

99 - 77

2024. 04. 13. 18:00

K?vess minket

Névadó partnerünk

Kiemelt Támogatóink

Támogatóink