Bízva az újabb sikerben
A férfi kosárlabda NB I/B Nyugati-csoportjának zajló idényében eddig kevés olyan csata akadt, aminek előzetesen a VESC volt az esélyese. Január 16-án (csütörtök, 19.30 óra) a PVSK-Kronosz Kiadó elleni hazai fellépésük ilyen lesz.
A veszprémiek idén mindkét mérkőzésüket megnyerték a Vetési gimnázium tornatermében (–Győr-Szol Széchenyi Egyetem 82:59; –Sopron KC Sportiskola 79:68). Ha idevesszük az év végi, Budafoki KK elleni diadalukat, akkor a sikersorozatuk immár három fordulót ölel fel. Ezen eredményeiknek köszönhetően feljöttek a tabella hetedik-nyolcadik helyére, vagyis kedvezőbb pozícióból várhatják a – mögöttük álló – pécsiek elleni találkozót.
– Nehogy valaki azt higgye, hogy holnap fél gőzzel is nyerünk, mert az nincs tisztában az erőviszonyokkal – húzta alá Petőfi Áron, a VESC vezetőedzője. A győztes fellépéseink során is találkoztam hibákkal, így felállt fallal szemben néha még statikus a produkciónk. Fontos, hogy a folytatásban csapatszinten dolgozzunk, ne egy-két sportoló dobjon húsz pontot, hanem öt-hat tizet. Több helyről kell veszélyt jelenteni az ellenfél gyűrűjére.
A természetesen győzelemben reménykedő VESC-nek már csak azért sem lesz könnyű dolga a pécsiek ellen, mert Vertetics Ádámra nem számíthat a tréner, aki már alighanem kidolgozta a taktikát, hogy a rivális legjobbjait – a pontgyáros Halász Ákost, illetve a sokoldalú Bíró Olivért és Somogyfoki Szabolcsot – kikapcsolják a játékból. A mecsek-aljaiak a hátsó régióba tartozó gárdákat eddig általában elpáholta – ősszel a mieinket is 82:62-re –, csakhogy azóta az egyetemisták a középmezőnyt vették célba.
élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
Veszprém
VS
DEAC U23
2025. 10. 26.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Piros csoport
H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1. | HÜBNER Nyíregyháza BS | 4 | 1.00 | 8 | 4 | 0 |
2. | Újbuda MAFC | 4 | 1.00 | 8 | 4 | 0 |
3. | Jászberényi KSE | 4 | 0.88 | 7 | 3 | 1 |
4. | Óbudai Kaszások | 4 | 0.88 | 7 | 3 | 1 |
5. | Phoenix-MT Fót | 4 | 0.88 | 7 | 3 | 1 |
6. | Peka Bau-MEAFC Wolves | 4 | 0.75 | 6 | 2 | 2 |
7. | Insedo Veszprém Kosárlabda Klub | 4 | 0.75 | 6 | 2 | 2 |
8. | PVSK-Veolia | 4 | 0.75 | 6 | 2 | 2 |
9. | BKG PRIMA Akadémia | 4 | 0.75 | 6 | 2 | 2 |
10. | DEAC U23 | 3 | 0.67 | 4 | 1 | 2 |
11. | Salgótarjáni KSE | 4 | 0.63 | 5 | 1 | 3 |
12. | Vasas Akadémia | 4 | 0.50 | 4 | 0 | 4 |
13. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK | 4 | 0.50 | 4 | 0 | 4 |
14. | TF-BP | 3 | 0.50 | 3 | 0 | 3 |