Az Euronics a veszprémi kosárlabda kiemelt támogatója
A Veszprém Kosárlabda Kft. büszkén és örömmel jelenti be, hogy az Euronics a jövőben kiemelt szponzori státuszban támogatja az egyesületünket és annak első csapatát. A veszprémi központú műszaki áruházlánc logóját mostantól a mezén viseli a Veszprém Kosárlabda Klub együttese.
A 65 üzlettel és országos webshoppal rendelkező Euronics márkát tulajdonló Vöröskő Kft. kereskedelmi ügyvezető igazgatója, Fazekas Bálint a következőket mondta el az együttműködés létrejöttekor: „Cégünk identitásának fontos eleme a sport támogatása általában, ezen belül is erősen kötődünk a helyi labdajátékokhoz. Büszkén vállaltuk fel a veszprémi kosárlabda csapat kiemelt támogatói szerepét is, és kívánunk a csapatnak sok sikert az elkövetkező időszakban!”
A Veszprém Kosárlabda Kft. részéről Naményi Miklós ügyvezető igazgató az aláírást követően nyilatkozott: „Az Euronics támogatása tökéletesen mutatja a cégtulajdonosok lokálpatrióta szemléletét, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy egy cég generációkon keresztül veszprémi tudjon maradni és mi veszprémiek büszkék legyünk rá. Ez a megállapodás nagy jelentőséggel bír a számunkra, elismeri az elmúlt évek kitartó munkáját és fejlődését, viszont kötelez is minket. Kötelez arra, hogy klubunk, csapatunk a jövőben is érdemes legyen az Euronics partnerségére. Célunk, hogy bebizonyítsuk, jó döntés volt a veszprémi kosárlabda család mellett letenni a voksot és talán ez a kapcsolat még erősödhet is a jövőben.”
Nagyon köszönjük az Euronics támogatását és bizalmát! Hisszük, hogy közösen szép eredményeket érünk majd el.

Hunyady Beatrix, a Vöröskő Kft. marketing igazgatója és Naményi Miklós a pénteki mérkőzés előtt
élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
Veszprém
VS
DEAC U23
2025. 10. 26.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Piros csoport
H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1. | HÜBNER Nyíregyháza BS | 4 | 1.00 | 8 | 4 | 0 |
2. | Újbuda MAFC | 4 | 1.00 | 8 | 4 | 0 |
3. | Jászberényi KSE | 4 | 0.88 | 7 | 3 | 1 |
4. | Óbudai Kaszások | 4 | 0.88 | 7 | 3 | 1 |
5. | Phoenix-MT Fót | 4 | 0.88 | 7 | 3 | 1 |
6. | Peka Bau-MEAFC Wolves | 4 | 0.75 | 6 | 2 | 2 |
7. | Insedo Veszprém Kosárlabda Klub | 4 | 0.75 | 6 | 2 | 2 |
8. | PVSK-Veolia | 4 | 0.75 | 6 | 2 | 2 |
9. | BKG PRIMA Akadémia | 4 | 0.75 | 6 | 2 | 2 |
10. | DEAC U23 | 3 | 0.67 | 4 | 1 | 2 |
11. | Salgótarjáni KSE | 4 | 0.63 | 5 | 1 | 3 |
12. | Vasas Akadémia | 4 | 0.50 | 4 | 0 | 4 |
13. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK | 4 | 0.50 | 4 | 0 | 4 |
14. | TF-BP | 3 | 0.50 | 3 | 0 | 3 |